Szivárvány Óvoda
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó. Senki nem lakta, üresen állt.
Nyár közepe volt épp, sokan kirándultak arrafelé, hiszen a környék híres volt a gyógyító erejű forrásvizéről. Arra járt egy kis csapat is: óvó nénik, dajka nénik, meg egy udvaros bácsi. Felfigyeltek a házikóra. Kíváncsiak voltak rá, ki lakja ezt a házat - a kapu hívogatóan kinyílt előttük.
- Hahó! Van itt valaki? - kérdezték hangosan, de senki nem felelt.
- Menjünk be és nézzünk körül! - szólt az egyikük.
Először csak az udvarra merészkedtek be. De szép hatalmas udvar! Micsoda gesztenyefák állnak itt! De jó hűvöset adtak a forró nyári napon!
Bekukkantottak az ablakon is. Öt nagy szobát láttak odabenn. Ejha! Pont jó lenne óvodának ez a takaros házikó!
Elkezdtek tervezgetni: lenne 4 csoportszoba, tele vidám kisgyerekkel, és az ötödik pont jó lenne tornateremnek.
Ahogy így beszélgettek és tervezgettek, beborult az ég, hatalmas sötét felhők takarták el a Napot, és feltámadt a szél! Egyre erősebben fújt, és tekergőzött szél úrfi, mígnem akkorára nőtt, hogy forogni kezdett, forgószél lett belőle, de olyan ereje lett, hogy egyszercsak felkapta a kis csapatot, és repítette, repítette jó messzire, Varázserdő közepébe. Ott aztán lerakta őket.
A kis csapat megszeppenve állt. Most hová menjenek, merre induljanak? Csengettyűszó ütötte meg a fülüket!
-Kövessük! - egyeztek meg.
A különleges és kellemes hangú csengettyűszót egyre erőteljesebben hallották, de még mindig nem tudták, honnan szólhat, mégis szívük mélyén érezték, hogy őket hívogatja, haladtak hát tovább egymást bátorítva.
Elértek egy folyóhoz. Át kellene kelni rajta, de hogyan? Keresték a megoldást, végül egyikük meglátott egy csónakot.
-Ez éppen jó lesz! Beleférünk mindannyian!
Megfogták az evezőket, és közös erővel áteveztek a túlpartra. Egyre közelebb szólt a csengettyű, egyre jobban bíztak benne: sikerülni fog! Odaérünk hamarosan!
De jajj! Egy kerítés állta az útjukat, óriási kapuval, amit vastag lakat zárt le. Átmászni nem lehetett rajta, hiszen nagyon magas volt. Valahogyan ki kellene nyitni azt a lakatot! De hogyan? Törték a fejüket, amíg egyikőjüknek feltűnt, hogy a lakaton írás van:
"A kapun túl vár a megoldás!
A csipkebokornál egy lyukat áss,
ott találod a vaskulcsot,
ami nyitja a lakatot!"
-Ott van a csipkebokor!
-Nálam van egy kicsi homokozólapát! Még a házikónál találtam, mielőtt a forgószél fel nem kapott minket.
Elkezdtek ásni, és hamarosan előbukkant egy rozsdás vaskulcs. Lássuk, nyitja-e a lakatot? A lakat kattant, és a kapu kinyílt.
Illatos virágokkal teli kertre bukkantak, és a csengettyűszó már egészen közel szólt. Már látták is, hogy ki az, aki csenget. Szivárványszínű ruhában ott állt egy gyönyörűséges tündér előttük!
-Üdvözöllek titeket! - szólt a tündér - Azért kerültetek ide, mert beléptetek a házikó udvarára. Az utatok pedig azért volt ilyen kalandos, mert szerettem volna látni, hogy milyen összetartó kis csapat vagytok. Nektek ajándékozom a házikót, mert megérdemlitek. Mondjátok, mi a tervetek vele?
-Arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne óvodának - mondták.
-Rendben, legyen úgy! Varázsoljátok óvodává! Induljatok! - válaszolta a tündér, majd megpördült, és a szoknyájából egy szivárvány híd lett. A kis csapat átkelt a hídon, és a házikónál találták magukat újra.
-Mi legyen a neve? - tanakodtak.
-Legyen Szivárvány Óvoda!
A kis csapat még azon a nyáron átvarázsolta a házikót igazi óvodává: színes kerítés vette körül, hogy már messziről is jól lássák a gyerekek, hogy hol van az óvoda. Az udvarra homokozókat és játékokat raktak. A szobákat berendezték és rengeteg játékot csempésztek a polcokra. El is nevezték a csoportszobákat: Micimackó, Csigabiga, Őzike és Pillangó csoport lett a nevük.
Azóta is minden évben szeretettel várják a gyerekeket a Szivárvány Óvodában!
Dombi - Lajtos Zsuzsanna
tagóvoda vezető